2010. szeptember 16., csütörtök

Ebédszünet

Ebédidőben (hétköznap 12-14 óra között) az ember szabadon alakíthatja a programját a munkahelyen (=nem kötelező elérhetőnek lenni az irodában), így például sportolni  is lehet. Háromféléről tudok: van az épületben konditerem oda lehet menni; kimenni kosarazni egy közeli iskola udvarára vagy; futni csak úgy a városban.
Kosarazni péntekenként szoktunk, futni meg ad hoc elmegyek néha. Konditerem később kerül terítékre.
Első futásom alkalmával egy kolléga elmondta hogy ő merre szokott futni, el a közeli kiserdőig, tovább a következő faluig és vissza. Mutatta az ablakból hogy merre. Kipróbáltam hát ezt az útvonalat. A kiserdőbe érve az erdőn átvezető úton gombákat pillantottam meg. Pirostetejű galambicákat, nem volt különösebben érdekes, de beindította a fantáziámat hogy esetleg lehet itt más is. Aztán tovább futva egyszer csak megpillantottam két méretes félredobott vargányakalapot. Valaki felszedhette, aztán eldobhatta mert túl öregnek találta. De itt már megálltam, gondoltam körülnézek egy kicsit, hátha van több is. És lett, találtam két másikat, azok is elég szépek voltak de még nem túl öregek, úgyhogy felszedtem őket és velük futottam vissza a céghez.
Hazahoztam, kiszárítottam. Ilyen lett:
Szárított vargánya. Nagyon jó az illata!
Később elvittük gombavizsgálóhoz is, jóváhagyta bár megjegyezte hogy ez már túlságosan kukacos volt - erre nézve az a kritérium, hogy a gombaszeleten legfeljebb 5-6 lyuk legyen, akkor még vállalható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése