2010. július 15., csütörtök

Híres emberek

Az előző bejegyzés kapcsán gondolkodtam el azon, hogy, hogy milyen kapcsolatom volt életem során híres emberekkel. Összeszedtem még néhányat, meg tipikus eseteket, hogy milyen körülmények között lehet találkozni hírességekkel, vagy mai szóhasználattal élve celebekkel.
  • Amikor ugye Budapesten lakik az ember, akkor találkozik ismert színészekkel akár a Váci utcán sétálgatva, akár a 7-es buszon utazva. Ilyenben már volt részem jópárszor.
  • Aztán egyszer - még egyetemista koromban - Kanizsán játszott egy színdarabban Kecskés Karina, aki akkoriban még éppen csak kezdett ismertté válni. Az előadás után az öltözőben kértünk tőle autogramot, ez alkalommal persze váltottunk vele pár szót is.
  • Akkor van az, hogy Gyurcsány szembefut a Margit-szigeten, vagy Dávid Ibolya ott van a Balaton-átúszáson.
  • Még világhíres politikusokat is el lehet csípni olykor-olykor, én láttam a George Dabljú Busht (is) szállító konvojt, amint a lezárt Váci úton 120-szal beszáguldott Bp. belvárosa felé, amikor idelátogatott. Egyszer meg Putyin elnöki különgépét láttam egy reptéren. Hát persze ezek csak olyan félig-elcsípések voltak, de akkor is.
  • Most nemrég itt Villars-sur-Glâne-ban ahol lakunk, láttam a helyi polgármesterasszonyt a helyi lapban, aztán pár nap múlva élőben is, a boltban mögöttem állt a sorban a pénztárnál. Délidőben!
  • Aztán el lehet menni híres nagy zenekarok koncertjére, és ott élőben lehet látni a nagyságokat. Erre viszonylag sok lehetősége van az embernek, biztos nektek is volt már sok ilyen. Nekem ami emlékezetes volt: Creedence Revisited Alsóörsön Harley-találkozón kétezer-valahányban meg REM a Szigeten 2008-ban. Ha már itt tartunk, életem legjobb koncertje meg a Magyar Dal Napja volt szintén Sziget 2008.
  • A Cabaret Medrano tagjaival már-már állandónak tekinthető kapcsolatot alakítottam ki, látásból már ismernek és néha egy-egy koncertjük előtt/szünetében/után váltunk is pár szót. Kb. félévente egyszer, tehát rendszeresen.
  • Dollyval és Flipper Öcsivel egyszer beszéltem Balatonbogláron, egyszer pedig táncoltam a színpadon Dolly Roll koncerten Zánkán. Mintegy 30 fős közönség előtt.
  • Aztán egyszer Kanizsán betévedtem a Kispál és a Borz öltözőjébe - egy sportcsarnokban volt a koncert és tényleg sportöltözőt kaptak ők is öltözőnek -, de kiküldtek. Pedig mondtam nekik hogy nem zavarok, csak hallgatom amit beszélnek. Nem hatotta meg őket. Na de most jól feloszlanak, most akkor majd elgondolkodhatnak ezen!
  • Aztán ott vannak a sportolók. Egyszer láttam a Honvéd vízilabdacsapatát játszani (jó részben a válogatott játékosaival), meg láttam már úszni Laure Manaudout, Sztaniszlava Komarovát, Popovot meg még ki tudja ki mindenkit. 
  • Voltam Forma-1-es versenyen is, tehát Forma-1-es pilótákat is láttam, csak belőlük "menet közben" nem sok látszik.
Hát ennyi. Folyt. köv. ha lesznek újabb élmények.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése