Deviza

Ezért a blogbejegyzésért mindenkitől előre is elnézést kérek.

Viza ez vagy nem viza?
Nem viza ez! - De viza!

Svájci frank és svájci fran,
Német márka, német márk.
Japán jen és japán je,
Román lej és román le.
Angol font és angol fon,
Cseh korona, cseh koron.

Usa dollár, usa doll,
Kana dollár, kana doll.
Szinga dollár, szinga doll,
Honga dollár, honga doll.
Au dollár, au doll,
Enzé dollár, enzé doll.

Olasz líra, olasz lír,
Török líra, török lír.
Ukrán hrivnya, ukrán hrivny,
Lengyel zlotyi, lengyel zloty.
Horvát kuna, horvát kun,
Észt korona észt koron.

Pénzpiaci várakozások.

Karikatúrával aláfestett improvizatív dzsessz

Én így nevezném, ha nevet kellene adnom annak a műfajnak, amibe az a színházi előadás sorolható, amelyiket nemrégiben láttuk.
A 90-es évek eleje óta van itt Francia-Svájcban egy dzsesszduó, amelyiknek az egyik fele zongorán és bőgőn játszik, a másik pedig mindenféle fúvós hangszeren, köztük olyanon is, amit szerintem ő maga eszkábált három veterán autó dudájából. Mi mást játszhatna ez a felállás, mint improvizatív dzsesszt. Azzal találták kiegészíteni a produkciót, hogy leültettek maguk mellé a színpadon egy karikaturistát, aki újságok számára szokott vicceseket rajzolni, és miközben ők improvizáltak egy-egy aktuális közéleti, hírszámba menő témára, a rajzoló e témában rajzolt valami vicceset, amit egy nagy kivetítőn láthatott a közönség.

Középütt a karikaturista Raymond Burki, balra a fúvós Léon Francioli, jobb szélen a zongorista-bőgős Daniel Bourquin
Szerintem nagyon jó kis kombináció ez, mert míg a zenészek lekötik a hallásunkat, a látásunknak a rajzoló szolgál figyelnivalóval, így válik teljessé az élmény.
Én még sosem voltam improvizatív dzsesszen, ez az első élmény jó volt, nagyon hallgatható, néhol egyenesen fülbemászó zenét alkotott a duó, és a szemünk láttára készülő rajzok dramaturgiája jól passzolt a zenéhez. Minden rajz formálódása egy mini-dráma volt: amikor elkezdte rajzolni a rajzoló, még nem lehetett tudni mi lesz belőle, aztán miközben alakult egyre fokozódott a feszültség, nőtt bennem a kíváncsiság, és a végén ott volt az aha-élmény, bekattant hogy "hát erről van szó". Ez az élmény csak néhány esetben maradt el, amikor olyan svájci hírről lehetett szó, amiről mi nem hallottunk, vagy valami olyan jellegzetességről, amiről nem tudtunk. Volt például egy rajz, ami az EU zászlaját ábrázolta egy zászlórúd tetején, a svájci csiga pedig izzadva mászott felfelé a zászlórúdon. Aki érti, magyarázza el, legyen szíves.
Akinek meg van lehetősége, nézze meg az előadást: Les Nouveaux Monstres - Notre etat dans le monde.

Karnevál, Barbie, konfettiágyú

Február 12-16 között volt Fribourg egyik nagy helyi ünnepe, a Carnaval des Bolzes (bolze-ok karneválja), helyi ízekkel átszőtt télbúcsúztató-tavaszköszöntő ünnepség. Ilyentájt Svájc sok városában van hasonló ünnep.
A fribourgi rendezvény a bolze-okról kapta a nevét, akik a város szegénynegyedének egykori vegyes (francia-német) ajkú lakosai voltak, a bolze szó e két nyelv szavait keverő sajátos nyelvüket is jelöli. A karnevál egyik fontos eseménye a jelmezes csoportok felvonulása, melyek nagy része ún. guggen zenét játszó zenekar, akik egy-egy évben több karneválon is szerepelnek.

 

  

  

  

  

 

A felvonulók közt az egyik legviccesebb csoportot a Barbie baba 50. születésnapja alkalmából Barbie-nak és Kennek beöltözött fiatalok alkották. Autójukon volt egy idős, ősz hajú Barbie néni is, én ilyet még nem láttam hivatalos kiadásban. Két Barbie-"lány" pedig boldogan és gondtalanul tollasozott, miközben szólt az "I'm a Barbie girl".

Amikor néztük a felvonulást, velünk szemben az utca másik oldalán egy idősek otthona volt, ahonnan az idős hölgyeket kiültették az utcára, ők pedig, a kockás takarókkal betakart lábaikkal és sapkáikkal Szupernagyira emlékeztető nénikék néha el-elbóbiskolva nézték-hallgatták a felvonulást, miközben a felvonulók konfettivel szórták tele őket is. Talán csak a nagy zaj miatt nem aludtak el, illetve ébredtek fel időről-időre.

A felvonulók másik érdekes csoportja az volt, akik egy teherautó platójáról konfettiágyúval lövöldöztek. Az átlag felvonulók zsákból kézzel szórták a konfettit, jelentem ez is elég hatékony módszer pl. fél méterről arcba vágva, de a konfettiágyú, amit a teherautó után kötött építkezési kompresszor hajtott, egészen más dimenzióba emelte a műfajt. Az utca fölé belógó ereszek alá céloztak, és a lövés erejétől onnan hullott szét-vissza a bámészkodókra a konfettieső.

A felvonulás után bokáig gázoltunk a konfettiben, megdőlt tehát a tézis, miszerint a svájciak annyira féktelenek, hogy szilveszterkor egyből a porszívóba szórják a konfettit.

A karnevál másik mérföldköve a nagy Rababou elégetése volt vasárnap délután a Petit Saint-Jean téren. Rababou az elmúlt év rossz eseményeit személyesíti meg, elégetésével jelképesen megszabadul a város ezek terhétől és újult erővel köszönti a tavaszt. Az idei Rababou kezében egy injekcióstű volt, amely vélhetően az influenzajárványra utalt.

Az égetéshez kijelölt téren a kitűzött öt órai időpont előtt már izgatottan várta a város apraja-nagyja az attrakciót, amely izgatottsághoz minden bizonnyal a sört és forralt bort árusító bódék is hozzátették a magukét. Rababou elégetése nem okozott csalódást, a több méter magas bábu percek alatt a lángok martalékává vált, miközben lángnyelvei szépen visszatükröződtek a szemközti ház ablakán.

Szeretném rögzíteni a tényt, hogy a karneváli felvonulásban nem voltak tehenek.

Szemét

Kezdetben nem tudtuk, hogy működik a hulladékkezelés itt a túlvidéken, mára már érteni vélem a rendszert, úgyhogy közzé teszem ezirányú tudásomat.
A sima háztartási hulladékot e célból kapható sztenderd méretű, harsány megkülönböztető színű nejlonzsákokba kell tenni, amiket a szupermarketekben lehet kapni. Áruk tartalmazza az elszállítás költségét, kb. 400 Ft-ra jön ki egy 35 l-es zsák, ami a magamfajta magyar versenyzőt arra ösztönzi, hogy a szétrobbanás határáig - hm, nem is kitömött, mondjuk inkább úgy "kilhasznált " állapotban helyezze el a zsákot az erre a célra kijelölt kukában, amit hetente kétszer - kedden és pénteken - ürítenek.

Használat előtt és működés közben. A Villars-sur-Glane az a település neve, ahol lakunk.
A zsákok ára és színe településenként eltérő, és szépen illusztrálva rajta van az is, hogy mit, pontosabban hogy mit nem lehet beletenni. Az e célra kijelölt kukába pedig csak ezek az egyértelműen felismerhető zsákok rakhatók. Azt ugyan nem tudom, mi történik ha valaki nem ilyen zsákot tesz bele: nem viszik el, feljelentik, kizárják a szemétszállításból vagy megbüntetik 2000 frankra, de inkább azt valószínűsítem, hogy ilyen senkinek eszébe sem jut itt, illetve ha véletlenül mégis, akkor az illetékesek jóhiszeműséget feltételeznek róla és türelmesen elmagyarázzák, hogyan működik a rendszer.
Szerintem ez a zsák utáni fizetés elég igazságos rendszer, mindenki annyit fizet, amennyi szemete van. Emlékszem az otthoni budapesti lakógyűlésekre, amikor az volt a kérdés, hogy a lépcsőház három kukája helyett csak kettő legyen, és a tisztelt lakók szíveskedjenek a PET-palackokat ne a sima kukába dobni, főleg ne tömörítetlen állapotban.
Emellett van a ház aljában külön papírgyűjtő kuka is, amibe értelemszerűen a papírhulladékot lehet dobni. Ezért nem kell külön fizetni - legalábbis én nem tudok róla.
Ami a többi hulladékot illeti, azokat szelektív hulladékgyűjtő szigeteken lehet lerakni, úgy mint otthon is, az alábbi kategóriák szerint:
-üveg - színes és fehér egybe,
-PET-palackok,
-olajos és kozmetikumos műanyag flakonok, tubusok,
-fáradt olaj: étolaj és motorolaj külön,
-használt ruhák újrafelhasználás céljából,
-alumínium (tipikusan sörös vagy üdítősdobozok),
-konzervdobozok: a konténer "szájában" van egy szerkezet, amit úgy kell kézzel tekerni, mint szüretkor a darálót, és ami ezáltal összelapítja a fémdobozokat),
-papír: a házunkban is lévő papírgyűjtő ellenére ez is eléggé tele szokott lenni, valószínűleg nincs minden házban külön papírgyűjtő,
-elemek.
A "mi hulladékgyűjtő szigetünk" egy parkolóban van, szépen megállnak ott kocsival a féktelen svájciak, felnyitják a csomagtartót, ami tele van szépen rendszerezett hulladékkal és szépen szétrakosgatják a konténerekbe. Ugyanitt van egy bevásárlóközpont is, úgyhogy gondolom összekötik a nagybevásárlást a szelektívürítéssel. Legalábbis én így csinálom, csak kocsi nélkül (még környezetbarátabb vagyok).

Hulladékgyűjtő sziget.

Konzervdoboz-daráló.
Még annyi van ehhez a témához, hogy az önkormányzat bedobott a postaládába egy tájékoztató lapot, amin rajta van a hulladékszállítás éves menetrendje. Ez tartalmazza a háztartási hulladék, a régi papírok és a kerti szerves hulladékok elszállításának éves ütemezését.

Ütemezés
A tájékoztató tájékoztat arról is, hogy mit lehet kezdeni a nagyméretű hulladékokkal, a mérgező hulladékokkal, hűtőszekrényekkel, mosógépekkel stb. illetve a használt gumikkal. (Kedves pajkos kedvű olvasók, használt autógumikról, tehát abroncsokról van szó, még mielőtt valaki...)

Charmey

Vasárnap - dátumkedvelő olvasók kedvéért 2010. január 24-én - elutaztunk a közeli Charmey-ba, ahol téli sportok vannak. Érdekes momentum volt, amikor indulás előtt 5 perccel ott ültünk a buszon a pályaudvaron, és megjelent vagy 10-12 síelő teljes felszereléssel, mire a sofőr bezárta az ajtókat és kistartolt a kocsiállásból. Nem tudtam mire vélni a dolgot, gondoltam elmenekült előlük vagy felismerte hogy ők már a következő busszal akarnak elmenni. De nem, kicsit arrébb megállt a busszal, kiszállt, valamit csinált, aztán visszaszállt, indított és visszamentünk a csoportért. A kanyarban láttam, hogy egy utánfutót kapcsolt rá a buszra, amibe a síelők be tudták rakni a cuccaikat.

Ízelítő Charmey építészetéből.
Tehát Charmey, téli sportok. Főleg lecsúszós sportok vannak - egyébként megfigyelhető hogy a téli sportok jelentős része ilyen: síelés, snowboard meg van egy külön szánkópálya is, továbbá sífutás - ezt már nem tekintem lecsúszós sportnak, mert nem az. Sífelvonó is van, ami 876 méterről 1617 méterre visz föl. És van még egy gyógyfürdő is a városban, az nem csak téli sport.
Az idő kedvezett is a téli sportoknak meg nem is: igen, mert szépen sütött a nap jó látási viszonyokat teremtve, szélcsend volt, viszont nem, mert az előző napok melege után a pályák egy része - így pl. a szánkópálya is - földfoltos volt és nem üzemelt. A szánkópályát kicsit bántuk, mert síelni nem tudunk, így ki volt lőve a szánkó, a legcsábítóbb rész, de aztán inkább béreltünk sícuccot és a tanulópályán - amiért nem kellett fizetni - nekiálltunk tanulni.

Tanpálya mini ugratóval és bukósisakos gyerekkel. (Ez lehetne akár egy festmény címe is.) Figyeljük meg a siklóernyőt a háttérben illetve a naracssárga dzsekis alakot a kép jobb szélén.
Én újratanulni, mivel egyszer már síeltem 2005-ben 3 napot, és igen jól ment - legalábbis így maradt meg bennem és így is mesélem azóta is mindenkinek. De most rá kellett jönnöm, hogy majdnem elfelejtettem mindent, olyan volt mintha mindent a nulláról kellene tanulnom, de aztán gyorsan újra belejöttem. Mindenesetre nagypályára nem mentünk föl, csak a tanulón "zúztunk" 4 órán keresztül, ami elsőre elég is volt, teljesen lemerítette az erőnket.
Érdekességként a tanulópályához tartozó kis kapaszkodós felvonón való "utazás" közben elnézegethettük a siklóernyősöket, akik a szép időben síléccel a lábukon siklottak a hegytetőről a tanpálya melletti leszállóhelyükre. Ez is jó kis sport lehet.

Síklóernyő. (Nincs köze sem síkhoz, sem lóhoz.)
Síelésünk végén visszavittük a sícuccokat a sportbolthoz, ahol béreltük. A tulaj még délelőtt, amikor kibéreltük a cuccot, elmondta hogy ő egykor a svájci olimpiai sícsapat tagja volt, síelt Szlovákiában, Bulgáriában, de Magyarországon sajnos még nem járt. (Bizonyára a Kékesen akkoriban nem volt olimpia.) Elmondta továbbá, hogy a bolt 12 és 16 óra között zárva lesz - nekünk pont ebben az intervallumban kellett volna visszavinnünk a cuccokat, mert indult a buszunk vissza - így hát megmutatott egy kis ajtót a ház oldalában, ahova tegyük majd csak be a síléceket meg a többit, amikor végeztünk. A bolt egy nagy családi házban volt, ahol a tulaj is lakott, és a kis ajtó volt a ház egyik bejárata. Szóval itt leraktuk a cuccokat és fáradt tagokkal visszabuszoztunk Fribourgba. Este nem kellett altatni minket, eldőltünk mint a zsák.
Itt a vége fuss el véle, nem mese volt.

Kocsma

Múltkor elmentünk egy brazil - vagy brazil zenét játszó - zenekar koncertjére, ami egy kis kocsmában volt. (Azért nem merem állítani, hogy brazilok voltak, mert az egyik tag franciául konferálta fel a számokat, ami számomra meglepő lenne egy braziltól, de persze ettől még lehettek brazilok is.) Volt a színpad, és még kb. ötször akkora hely a közönségnek, igazi meghitt kis kocsma, mint amilyenekben a Cabaret Medrano szokott játszani. Le Cintra a hely neve, nem tudom mit jelent, a netes francia szótár nem ismeri ezt a szót. Annyit találtam róla, hogy Franciaország-szerte több ilyen nevű étterem is van. Ha sikerül kiderítenem mi ez, megírom.

Bödőcs óta tudjuk, mennyire féktelenek a svájciak, ez itt is kiütközött. A falon ugyanis olyan óra volt, mintha a függőleges tengely mentén tükröznénk egy normális mutatós órát: körüljárási iránya a megszokottal ellentétes és a számok is tükrözve vannak rajta. Lehet hogy ezzel a merészséggel a Cintre már Svájc az ultraextrém klubjai közé tartozik.

Ilyesmi volt. 10 óra 10 perc.
Nem sokkal a koncert meghirdetett kezdési időpontja előtt érkeztünk, olyan sokan voltak - relatíve sokan, a hely méretéhez képest, számszerűen kb. 30-an -, hogy már csak a bárpultnál találtunk ülőhelyet. Mellettem egy néger (fekete, afroeurópai, afrosvájci, afrikai vagy nem is tudom hogy kell ezt mondani - színesbőrű, bár hát mindenkinek színes a bőre ugye) és egy fehér - bőrszínű - férfi beszélgetett, sörözgetett. Már nem voltak szomjasak, az látszott rajtuk meg lehetett hallani a hangerejükön is. Egyszer csak elkezdenek nagyon röhögni valamin, de annyira, hogy a fekete férfi úgy érezte velem is meg kell osztania ezt a nagy örömüket, elővette hát pénztárcáját és megmutatta a személyijét, ami egy kártya volt, láttam rajta Svájc címerét. Közben meg kiderült, hogy a fehér férfinek meg csak külföldieknek szóló papírja volt - ő is elővette, megmutatta -, és hát ezen nagyon jól mulattak. Én jónak tartom a homurérzékemet, de ez a poén "nem jött át", úgyhogy csak barátságosan bólogattam, kissé félszegen mosolyogva. Bár ha megmutatom nekik a magyar személyimet, azon is biztosan beszartak volna, mert olyan fénykép van benne, hogy azon eddig még mindenki röhögött. Nem tettem.

Tessék megmondani, ez most tényleg olyan vicces?
Érdekes volt még, hogy a kocsmában - bár alapvetően fiatalos hely volt - az idősebb korosztály is képviseltette magát. Ez amúgy igaz pl. a konditeremre is, ahol a 18-70 éves korosztály minden rétege megtalálható férfiból, nőből egyaránt. Úgy tűnik itt a korral nem lesznek otthonülők az emberek, hanem továbbra is aktívak maradnak mind a sport, mind a szórakozás terén. Biztosan ennek is megvannak az okai, gondolom nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban élnek mint mi magyarok.

És még egy fontos momentum. Annak szabályozása, hogy lehet-e dohányozni a vendéglátóhelyeken, a kantonok hatáskörébe tartozik. Idéntől - utolsóként vagy az utolsók között - Fribourg is bevezette a tilalmat, így nyugodtan mehetünk szórakozni úgy, hogy nem kell azon aggódnunk, mennyire lesz füstszagú a ruhánk és a hajunk másnap.

Buszsofőr

Nemrégiben történt, amikor jöttem haza franciaóráról. Busszal szoktam, és mivel nincs bérletem, mindig potyázok a buszmegállóban lévő automatából veszek jegyet.*
Az automata elfogad érméket is, papírpénzt is, de a papír tizesemet most nem akarta megenni. Már ott is volt a busz, az automata meg csak nem engedelmeskedik, hát felszállok a buszra, de nem hagy nyugodni a dolog, nem akarok én itt potyázni, mégiscsak más kultúra, meg hát otthon sem szoktam. Odamegyek a sofőrhöz a következő megállónál, mondom neki franciául, hogy jegyet szeretnék venni, de az automata így meg úgy (comme ci comme ça). A magyar beidegződésemmel várt reakció (nem érdekel hogy az automata nem működött, jegynek akkor is lenni kell, fizessen pótdíjat stb.) helyett elővesz a zsebéből egy kis szütyőt, amiben aprópénz van, elkezdi keresgélni benne a megfelelő érméket (az automata érméből nem ad vissza, a pontos összeget célszerű bedobni). Kérdezi hogy milyen jegyet szeretnék (2,10-est), úgy ad aprót. Aztán kérdezi, hogy megvárom-e a következő buszt vagy ővele szeretnék tovább menni (ővele). Bólint hogy rendben, leszállok, megveszem a jegyet, a busz addig vár (!), majd visszaszállok, még egyszer megköszönöm és indulunk.

H mesélte, hogy ő viszont azt tapasztalta a buszon - már többször is -, hogy a sofőr leszállt a buszról segíteni a rászorulóknak jegyet vásárolni az automatából. Az utazóközönség pedig türelmesen megvárta, amíg megvették a jegyet.
Meg azt is, hogy amikor az első ajtón száll le, szokott köszönni a sofőrnek, néha meg is köszöni a fuvart, a sofőr - és a közelben ülő utasok is - pedig kedvesen visszaköszönnek neki.
Normális, emberi hozzáállással. Semmi stressz, semmi frusztráció. Az ilyen apróságok miatt kellemesebb az élet errefelé, és elmondhatom hogy tapasztalataim szerint ez az általános hozzáállás, ha akar valamit az ember, igyekeznek megérteni és segíteni. És elköszönéskor - személyesen és telefonban is - mindig szép napot kívánnak.

* Totta kedvéért: négyféle jegy van: 7 vagy több megállóra 2,70 a jegy, kedvezményesen 2,10; 1-6 megállóra 2,30, kedvezményesen 1,30. Időbeli érvényessége van, azon belül átszállásra is jogosít.