2010. február 17., szerda

Karikatúrával aláfestett improvizatív dzsessz

Én így nevezném, ha nevet kellene adnom annak a műfajnak, amibe az a színházi előadás sorolható, amelyiket nemrégiben láttuk.
A 90-es évek eleje óta van itt Francia-Svájcban egy dzsesszduó, amelyiknek az egyik fele zongorán és bőgőn játszik, a másik pedig mindenféle fúvós hangszeren, köztük olyanon is, amit szerintem ő maga eszkábált három veterán autó dudájából. Mi mást játszhatna ez a felállás, mint improvizatív dzsesszt. Azzal találták kiegészíteni a produkciót, hogy leültettek maguk mellé a színpadon egy karikaturistát, aki újságok számára szokott vicceseket rajzolni, és miközben ők improvizáltak egy-egy aktuális közéleti, hírszámba menő témára, a rajzoló e témában rajzolt valami vicceset, amit egy nagy kivetítőn láthatott a közönség.
Középütt a karikaturista Raymond Burki, balra a fúvós Léon Francioli, jobb szélen a zongorista-bőgős Daniel Bourquin
Szerintem nagyon jó kis kombináció ez, mert míg a zenészek lekötik a hallásunkat, a látásunknak a rajzoló szolgál figyelnivalóval, így válik teljessé az élmény.
Én még sosem voltam improvizatív dzsesszen, ez az első élmény jó volt, nagyon hallgatható, néhol egyenesen fülbemászó zenét alkotott a duó, és a szemünk láttára készülő rajzok dramaturgiája jól passzolt a zenéhez. Minden rajz formálódása egy mini-dráma volt: amikor elkezdte rajzolni a rajzoló, még nem lehetett tudni mi lesz belőle, aztán miközben alakult egyre fokozódott a feszültség, nőtt bennem a kíváncsiság, és a végén ott volt az aha-élmény, bekattant hogy "hát erről van szó". Ez az élmény csak néhány esetben maradt el, amikor olyan svájci hírről lehetett szó, amiről mi nem hallottunk, vagy valami olyan jellegzetességről, amiről nem tudtunk. Volt például egy rajz, ami az EU zászlaját ábrázolta egy zászlórúd tetején, a svájci csiga pedig izzadva mászott felfelé a zászlórúdon. Aki érti, magyarázza el, legyen szíves.
Akinek meg van lehetősége, nézze meg az előadást: Les Nouveaux Monstres - Notre etat dans le monde.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése