A nyelvváltás problematikája többnyelvű országban jelentkezik, a vonaton, a kalauznál. A kérdés lényege, hogy hol, mikor kell átváltania a többnyelvű ország egyik nyelvéről egy másikra, amikor a vonaton szolgálatot teljesít.
Vegyük például a genfi reptértől St-Gallenig közlekedő vonatot. Mondhatni ez Svájc Orient Expressze, az ország nyugati csücskéből a mesés keleti végekbe repíti utasait, miközben valahol Fribourg és Düdingen között átszeli a nyelvi-kulturális frontvonalat. Ekkor az eleddig franciául beszélő kalauz átvált németre, immár minden utastól németül kéri a jegyeket, bérleteket. Jogos a kérdés, hogy miért van ez, azaz: 1) volt-e valaha is olyan értekezlet a svájci vasútnál ahol ezt a kérdést megvitatták és 2) vajon mi volt az a döntő érv, ami miatt bevezették ezt a gyakorlatot, már ha egyáltalán.
Lássuk a lehetséges érveket!
Azért kell a nyelvváltás, mert a határ átlépésekor egyik percről a másikra megváltozik az utasok összetétele, és onnantól már csak németek vannak a vonaton, vagy legalábbis jelentős többségbe kerülnek. Igen ám, de a határ átlépése menet közben történik, amikor az utasok összetétele nem tud megváltozni. (Hacsak nem mindenki előveszi a másik útlevelét de hát a is svájci lenne.)
Persze lehet hogy még a határ átlépése előtti utolsó állomáson bekövetkezik a nyelvváltás és az utasösszetétel-váltás is, de ez az érvelés is sántít. Ha feltesszük hogy francia területen inkább franciák szállnak fel, német területen meg inkább németek, akkor Fribourgban – ami az utolsó állomás francia területen, és kétnyelvű település – ugyanakkora eséllyel szállnak fel mindkét nyelv képviselői, így pl. Lozannhoz képest, ahol feltevésünk szerint inkább franciák szállnak fel, több német kerülhet a vonatra, de elegendő-e ez a mennyiség a nyelvváltáshoz, már ha valóban e miatt történik a váltás. Ha pedig a másik irányból jön a vonat, akkor Bern az utols ó állomás, ami vastagon német hely, tehát jórészt németek szállnak fel, így nem tolódhat francia irányba az utasösszetétel. Az marad tehát, hogy mindig Fribourg a nyelvváltás helye, mert itt tud jelentősen megváltozni az utasösszetétel.
A valóságban valószínűleg csak valamiféle földrajzi logika alapján vált nyelvet a kalauz: amikor a vonat elhagyja a francia nyelvterületet és belép a németre, akkor olyan mintha mindannyian külföldre kerültek volna, így a francia utasok – logikailag külföldön lévén – nem lepődnek meg, hogy a vonaton külföldi szót hallanak, a németek pedig fellélegeznek hogy újra itthon! Ekkor elméletileg lehetséges hogy a franciák is nyelvet váltanak és innentől németül beszélnek, de a gyakorlatban sem a nyelvtudás, sem ez a fajta külföldérzékenység nem jellemző rájuk (ha mennek külföldre, leginkább Franciaországba mennek Svájcból), úgyhogy a kalauz a nyelvváltással ezen utasoknál bizony „mellélő”, ami különösen azért lehet furcsa a francia utasoknak, mert hát mit beszél ez itt németül, amikor félórával ezelőtt még franciául beszélt.
Ha már ez a mellélövés kódolva van a rendszerben, meg lehetne próbálni alternatív nyelvváltási szabályokat is. Pl. a játékelmélet megközelítése szerint a kalauz a nyelvek népességbeli arányának megfelelő valószínűséggel véletlenszerűen kiválasztott nyelven szól az utasokhoz. Itt is biztosan lesz találat is, mellélövés is, nem feltétlenül rosszabb találati aránnyal mint a fenti rendszerben.
Vagy lehetne napok szerint felosztani a nyelveket: hétfő – német, kedd – francia stb. Ennek az az előnye, hogy amennyiben minden napra anyanyelvű kalauzt osztanak be, az adott nyelven profi megnyilvánulásokkal találkoznánk a vonaton. Ez egyfajta – egyesek szerint talán marginális – szolgáltatási színvonal-javulást jelentene a svájci vasútnál. Ezeknek az egyeseknek viszont én azt mondom hogy a pontosság és a kényelem egy szinten túl már nem termékfejlesztési irány még a vasútnál sem, úgyhogy minden lehetőséget meg kell ragadni, például nemrégiben a gyerekek igényeit szem előtt tartva játszótérrel felszerelt kocsikat állítottak üzembe pont ezen a járaton. A nyelvileg igényes közönség lehetne egy újabb megcélzott szegmens. (Egyébiránt a mostani kétnyelvű kalauzok többségéről könnyedén meg lehet állapítani hogy melyik az anyanyelve, némelyekről még mielőtt megszólal, ilyenkor pl. egy 80-as évekből visszamaradt frizura vagy egy kamionos bajusz biztos iránytűként mutat Németország felé.) Ugyan ez esetben a napi nyelven nem beszélő utasok nem tudnának anyanyelvükön kommunikálni a kalauzzal – még akkor sem ha az történetesen bírja emezt is, mivel napokra le van osztva és minden nap csak az a nyelv van – cserébe viszont kiválaszthatnák hogy melyik napon utaznak, így nem kéne belefutniuk abba a kellemetlen helyzetbe, ami most fennáll, hogy nem tudják, milyen nyelven fognak hozzájuk szólni. Még ha éppen hétvégén is akarnának utazni – ami fix időpont, tehát nem tolható el kalauznyelvi okokból –, akkor is tudnák mire számítsanak.
Összefoglalva tehát kiszámíthatóság és nyelvhelyesség szempontjából vizsgáltuk a lehetséges módszereket. Nyelvhelyességben a napi felosztás nyújt maximumot, amely egyben maximális kiszámíthatóságot is jelent. A kiszámíthatatlanság irányába mozdul a jelenlegi rendszer, és még tovább megy a játékelméletes megközelítés, ugyanakkor mindkettőnél nyelvhelyességi zavarok jelentkeznek.
Amikor idáig ért a sosemvolt megbeszélés a svájci vasútnál, a projektfelelősnek már elege lett a – szerinte – értelmetlen és gyakorlatiatlan elméletieskedésnek, így egy huszárvágással véget vetett a fejtegetéseknek. Hogy megőrizze hivatalosságát és elfogadható érveket hozzon fel, megköszönte a kiváló ötleteket és hozzászólásokat, elmondta hogy érdemes lenne továbbgondolni mindezeket, de – fájdalom – sürget az idő és tanácsadók bevonására sincs keret. Így hát úgy határozott, hogy Fribourgnál legyen váltás és kész, nézzétek meg melyik városoknál húzódik még a nyelvi határ, ott is ugyanez, írjátok bele a szabályzatba, passz.
De az is lehet, hogy megnépszavaztatták.
Bejegyzések
