Kicsit fáradtan keltem ma reggel, úgyhogy úgy döntöttem, kihasználom a vonaton töltendő időt és alszok egy jót. Így is lett, jól elbóbiskoltam – mert a történelmi hűség azért nem engedi hogy alvásnak nevezzem – egészen Lozannig, ahol át kellett szállnom. Gyorsan felkaptam a kabátot, táskát, és átszálltam a nyoni járatra, ahol folytattam a megkezdett szunyókálást, majd kis idő múltán elővettem a magammal hozott olvasnivalómat: A mobiltelefon ontológiája című filozófiai értekezést, amely arról szólt, hogy a mobiltelefon mennyire megváltoztatta az életünket, egyebek között behozta a „teljes elszigeteltség” érzését, ami korábban ismeretlen volt és a mai emberre akkor tör rá, amikor mobil vagy térerő nélkül marad.
Annyira elmerültem a témában, hogy Nyonban csaknem kapkodva szálltam le, majd pedig megtapogattam a bal nadrágzsebemet a mobilom után kutatva. Nem volt ott. Próbáltam visszaemlékezni, reggel biztosan eltettem, többször megnéztem rajta az időt. Akkor elveszett, ott maradt a vonaton!!! Vonat még az állomáson, fel kell ugranom rá, legfeljebb kicsit elkések a munkából, de ez az egyetlen esélyem hogy megtaláljam.
Vonat indul, de még ki tudom nyitni az ajtót, felugrok, sikerült! Végigmegyek pár kocsin odáig, ahol ültem, nincs ott. Kérdezem az ott ülőket hogy nem láttak-e ott egy telefont, nem. Hát marad az a lehetőség, hogy a lozanni vonatomon maradt, ott esett ki a zsebemből ültömben, szunyókáltomban. Na gondoltam, ebből jó kis "Jön a medve" sztori lesz a talált tárgyak osztályán, de biztosan meglesz, mert ezek a svájciak tutira leadják, meg aztán nem is hiperszuper okostelefonról van szó, csak egy szimpláról aminek alig néhány százszorosa a teljesítménye a holdűrhajók számítógépeinek, ma már senki nem lopna el egy ilyet.
Aztán eszembe jutott, hogy a lozanni vonat Genfbe is elmegy, csak azért kell átszállnom, mert az Nyonban nem áll meg. Lozanntól Genfig sehol nem áll meg, de így is max 15 perccel lehet előttem. Akkor az lesz a legjobb, ha felhívom a telefont (nálam volt a másik készülékem is), hátha jószándékú emberhez került. Hívom, nem csöng ki. Kis elkeseredés, kis önnyugtatás hogy a vonaton nem mindenhol van térerő. Hívom másodszor, kicsöng, felveszik. Kérdezem tud-e angolul, igen, megtalálta a telefonomat. Kérdezem ott van-e még Genfben, ott van, én is pár perc múlva az állomáson, találkozó a jegypénztárnál (where you buy the tickets). Ez aztán a jó hír! Pár perc és végre odaérek, negyvenes házaspár arabos vonásokkal, jól szituáltak. Odaadják, én elhadarom a sztorit, kezet fogunk, majd megy mindenki a dolgára, indulhat a nap.
Én nézem az induló vonatokat, két perc múlva megy a következő Nyonba, sietek, hat perc késéssel indul, elérem. Beértem az irodába késés nélkül. Megvolt a reggeli izgalom.
Ui. Egyszer én is találtam egy telefont még Budapesten, felhívtam belőle Anyát és visszajuttattam. Ahogy Earl mondaná, "this is karma".
Bejegyzések
Mami goes to Barcelona
2 éve
