Húszdekás vargánya

20 dkg vargánya, avagy1 db 20 dkg-os vargánya. Az kb. 20 cm-es kalapátmérőt jelent. Kukacmentesen! Mindjárt az erdőben feldaraboltam, úgyhogy egészalakos fotó nincs róla.

Gondolom, ízletes vargánya (Boletus edulis) lehetett.

Vajon pirítottam meg, kevés sóval fűszerezve. Határeset volt, ha egy kicsit öregebb, akkor már a csöves része nem lett volna finom, így éppen elment. De a vajon pirítás ennél a példánynál talán nem a legjobb felhasználás volt, a fehér kalaphúsa is már egy kicsit szivacsos volt. Legközelebb ilyennél inkább talán a szárítás lesz az üdvözítő. Kisebb példányoknál ugyanakkor jó lehet a sütés.

Jófajta galambicák

Mostanában elég sok galambgombát látni az erdőben, így elkezdtem e fajták feltérképezését.
Pár napja volt szerencsém ehhez a két varashátú galambgombához (Russula virescens), amiről a szakirodalom azt írja, hogy dióra emlékeztető szagú és ízű. Hát egy kis vajon megpirítva, enyhén megsózva bizony fenséges reggeli!!!

Varashátú galambgomba (Russula virescens). A legfinomabb galambgomba.

Megkülönböztető jegye jellegzetes illata és íze, de leginkább a hátán lévő "var", ez más galambgombafajokon nem fordul elő. Amúgy galambgombából igen sokféle van, a beazonosítás nem mindig egyszerű, ez esetben igen.
Ma pedig ezt találtam, ebédidei futás közben. Tippem szerint Kékhátú galambgomba (Russula cyanoxantha).

Kékhátú galambgomba (Russula cyanoxantha). Megkülönböztető jegye, hogy a lemezei rugalmasak, nem törnek, és gyakran elágazóak. A nagyobb példányok tönkje belül üreges.

 

Amúgy a galambgombáknál általános szabály, hogy meg kell kóstolni, ha csípős az íze, akkor ne együk meg, akár mérgező is lehet.

Úrjaindult a gombaszezon

Nemrégiben 3 hét szabadságon voltam, emiatt kicsit megritkultak a bejegyzések. Tudom, hogy ez így nem túl hihető, hiszen a legutóbbi bejegyzés még áprilisban volt, most meg ugyebár július, hát az nem 3 hét, de mindegy, ez az én blogom, írok a mit akarok.
Hanem.
Előjöttek a gombák, újra eljárok "vadászni" a környező erdőkbe (NB a "környező" most azt jelenti, hogy "Glandhoz közeli" - Gland egy kis település a Genfi-tó partján Nyontól mintegy 6 km-re biciklivel).
Vannak leletek, lelkesen tanulmányozom is őket, próbálom egzaktan meghatározni hogy milyen fajról van szó, és hogy az ehető-e. Utóbbi tekintetében néha eltérőek a honlapok, amiket nézek, úgyhogy ekkor vagy a józan ész vagy a kísérletező kedv lép színre. Azonban "mérgező" illetve "halálosan mérgező" jelzéssel ellátott gombával nem végzek kísérleteket, legfeljebb a "nem ehető"/"ehető, de íze miatt fogyasztásra nem ajánlott" kitétel eldöntésére. De már arra se nagyon, egy enyhe hasmenés ugyanis komoly érv lehet az ilyen jellegű kísérletek ellen.
Lássuk az utóbbi időszak termését!

Sötét érdestinóru (Leccinum carpini). Gyertyánfa alatt nő, ismertetőjele a szürkülő/feketedő hús, meg a fekete mintázat a tönkjén.

Fényképen jól mutat.

Étkezésre nem ajánlott, mivel sütve megfeketedik, lásd a képen. Tapasztalatom szerint fokhagymával pirítva, egy kis borecettel egész tűrhető. Alapból amolyan "fekete" íze van.
Gombavizsgálóhoz is elviszem persze a zsákmányt, itt Glandban Monsieur Desponds, a glandi gombászszövetség elnöke foglalkozik ilyesmivel, telefonos bejelentkezés alapján bármikor, amikor ráér. Desponds urat nagyon érdeklik a gombák, szívesen foglalkozik gombahatározással két könyve segítségével, ami annyira nem érdekli, az az a rész, hogy ehető-e a gomba, ezt mindig többszöri rákérdezés után sikerül kihúzni belőle, néha akor sem: "Erről nem ír semmit a könyv" - mondta a minap. Ilyenkor marad az internet mint információforrás. A Miskolci Gombász Egyesület (MIGE) honlapja elég jó alap.

Három véreb

Múltkor a MegDobálsz étteremben* kajáltam, amikor odajött három szemtelen véreb és majd a kezemből harapták ki a kaját. Végül aztán sikerült lencsevégre kapnom őket, ANNYIRA közel merészkedtek.

 Harapásra készen.

 Támadóállásban.

Ugráshoz készülődve.

* Ezt a "poént" - már ha egyáltalán annak nevezhető, mert hát ki az a hülye aki ilyen röhögne?!!!! - nem én találtam ki, hanem a Kretén magazinban olvastam még anno. A Kretén magazin azóta megszűnt, még valamikor tavaly tavasszal - innentől egyébként érezhető a hanyatlás az országban -, betölthetetlen űrt hagyva maga után.

Franc nyelv

Múltkor valakivel arról beszélgettünk, hogy miért nem jó a francia nyelv. Felsoroltam néhány objektív megfigyelésemet:
-Nem jó benne a tagadás. (Erről már volt szó: ne ... pas.)
-Nyögnek egy csomó szó végén. Nem tudják úgy mondani hogy pl. "szorbonn" (hosszú "n" és slussz), hanem azt mondják hogy "szorbonn(ö)" - egy félig lenyelt "ö"-vel a végén. De ebben az a legdurvább, hogy dalokban ezt a félig lenyelt "ö" hangot még szótagképzésre sem átallanak felhasználni, ha éppen ezzel jön ki a szótagszám az adott sorban. Elég meghallgatni a "La Vie En Rose" című dalt Edith Piaf és Loius Armstorng előadásában, és a refrénben halljuk is: "lavíanrózö" vs. "la ví en röz".
-Sokszor úgy mondják az amúgy "u(v)í"-nek hangzó igent, hogy "ve", de azt is úgy, hogy elharapják mindkét hangot. És ezt ismételik folyton: "(ue), (ue), (ue)".
-(Helyes)írásuk képtelen.
-Kiejtésük bizarr. Egy adalék az arisztokratikus "r" ejtéséhez: a 17. században a franciák még nyelvheggyel pergetett (tehát rendes) "r" hangot ejtettek, a mai raccsolós ejtés pedig állítólag annak köszönhetően terjedt el, hogy XIV. (ejtsd szív) Lajos raccsolva ejtette ezt a hangot, és ezt másolták az udavroncok majd az ország népe is. Amúgy bizonyos vidékeken ma is a rendes "r" hangot ejtik, tehát bátran lehet ezt is alkalmazni.
-Főnév többes számot jelölik írásban, de kiejtésben nem. Mér?
-Főnév többes számot "s"-sel képezik, de s-végű szavaknál megáll a tudomány, marad az egyes számú alak, miközben az angolok meg a magyarok pl. simán ezekhez is hozzárakják a többes szám jelét: kisses, pókok stb.
-Igéket ragozzák de csak némely személyben.
-Van az "on" személyes névmásuk, ami jelenthet általános alanyt, mit, őt, őket is. Találjátok ki!
-Az "est-ce que" kérdő mondatot jelző szókapcsolat, ami nem jelent semmit, pontosabban nem fordítandó. Mondasz valamit, teszel egy kijelentést, ha meg odateszed elé ezt a kifejezést (?), akkor meg már kérdéssé válik. Kábé azt jelentheti hogy "igaz-e hogy". Vagy szó szerint még inkább "az van hogy". Ez is csodás. Jöttök moziba. Az van hogy jöttök moziba? Most az van hogy jöttök moziba? Na, kiejtve meg "eszkö".
-A "ca va?" mint "hogy vagy?" kérdés. Azt jelenti: "az megy?". Mi? Mi megy? Hova megy? Mikor? Mér? (Pl. a görögben a hasonló funkciójú "Ti kánisz?" meg azt jelenti szó szerint hogy "Mit csinálsz?". De akkor is.)
-Szilvuplé. "S'il vous plait." "Ha az önnek tetszik." Mondjuk ez nem olyan rossz kifejezés. De arra hogy "kérem"? Adjon egy kiló kenyeret, ha ez önnek tetszik. (De az is lehet hogy mégsem ezt jelenti pontosan, jelen tudásom/elképzelésem szerint mindenesetre igen.)

Mobil 2

Minap újabb mobilos sztoriba keveredtem, most a másik oldalon voltam.
Hallgatom a zenét a vonaton utazván, selátok, sehallok, mikor rámszólnak hogy mutatnak az ülésem alá. Nézem, ott egy mobil. Felveszem, mondom nem az enyém. Körbekérdezek, másoké sem. Gondoltam akkor tudom mi a teendő, mondtam a többieknek hogy nem akarják-e visszajuttatni, nem, adjam le a talált tárgyaknál. Mondtam oké, gondoltam az nem a legjobb megoldás, ki tudja ott mi lesz a sorsa.
Nyomkodom, hívásinfó, utoljára tárcsázott hívások - mindezt román nyelvű menüben! - Mami, meg aztán még pár név. Aksi eléggé merül, úgyhogy kimásoltam ezeket a számokat, aztán tudtam hogy így már meglesz.
Beérek az irodába, felhívom az egyik számot, köszönök, bemutatkozom, hú hát de jó hogy hívtam, mennyire örül, a legjobb barátnője az illető, tegnap veszítette el a vonaton, mikor tudnám átadni. Itt és itt dolgozok, hát ők meg Genfben, de eljön érte, hagyjam a recepción.
Úgy is lett, aztán mikor este indultam haza, ott várt egy doboz bonbon a recepción.
Itt a mese vége, jó éjszakát gyerekek!

A nyelvváltás problematikája

A nyelvváltás problematikája többnyelvű országban jelentkezik, a vonaton, a kalauznál. A kérdés lényege, hogy hol, mikor kell átváltania a többnyelvű ország egyik nyelvéről egy másikra, amikor a vonaton szolgálatot teljesít.

Vegyük például a genfi reptértől St-Gallenig közlekedő vonatot. Mondhatni ez Svájc Orient Expressze, az ország nyugati csücskéből a mesés keleti végekbe repíti utasait, miközben valahol Fribourg és Düdingen között átszeli a nyelvi-kulturális frontvonalat. Ekkor az eleddig franciául beszélő kalauz átvált németre, immár minden utastól németül kéri a jegyeket, bérleteket. Jogos a kérdés, hogy miért van ez, azaz: 1) volt-e valaha is olyan értekezlet a svájci vasútnál ahol ezt a kérdést megvitatták és 2) vajon mi volt az a döntő érv, ami miatt bevezették ezt a gyakorlatot, már ha egyáltalán.

Lássuk a lehetséges érveket!

Azért kell a nyelvváltás, mert a határ átlépésekor egyik percről a másikra megváltozik az utasok összetétele, és onnantól már csak németek vannak a vonaton, vagy legalábbis jelentős többségbe kerülnek. Igen ám, de a határ átlépése menet közben történik, amikor az utasok összetétele nem tud megváltozni. (Hacsak nem mindenki előveszi a másik útlevelét de hát a is svájci lenne.)

Persze lehet hogy még a határ átlépése előtti utolsó állomáson bekövetkezik a nyelvváltás és az utasösszetétel-váltás is, de ez az érvelés is sántít. Ha feltesszük hogy francia területen inkább franciák szállnak fel, német területen meg inkább németek, akkor Fribourgban – ami az utolsó állomás francia területen, és kétnyelvű település – ugyanakkora eséllyel szállnak fel mindkét nyelv képviselői, így pl. Lozannhoz képest, ahol feltevésünk szerint inkább franciák szállnak fel, több német kerülhet a vonatra, de elegendő-e ez a mennyiség a nyelvváltáshoz, már ha valóban e miatt történik a váltás. Ha pedig a másik irányból jön a vonat, akkor Bern az utols ó állomás, ami vastagon német hely, tehát jórészt németek szállnak fel, így nem tolódhat francia irányba az utasösszetétel. Az marad tehát, hogy mindig Fribourg a nyelvváltás helye, mert itt tud jelentősen megváltozni az utasösszetétel.

A valóságban valószínűleg csak valamiféle földrajzi logika alapján vált nyelvet a kalauz: amikor a vonat elhagyja a francia nyelvterületet és belép a németre, akkor olyan mintha mindannyian külföldre kerültek volna, így a francia utasok – logikailag külföldön lévén – nem lepődnek meg, hogy a vonaton külföldi szót hallanak, a németek pedig fellélegeznek hogy újra itthon! Ekkor elméletileg lehetséges hogy a franciák is nyelvet váltanak és innentől németül beszélnek, de a gyakorlatban sem a nyelvtudás, sem ez a fajta külföldérzékenység nem jellemző rájuk (ha mennek külföldre, leginkább Franciaországba mennek Svájcból), úgyhogy a kalauz a nyelvváltással ezen utasoknál bizony „mellélő”, ami különösen azért lehet furcsa a francia utasoknak, mert hát mit beszél ez itt németül, amikor félórával ezelőtt még franciául beszélt.

Ha már ez a mellélövés kódolva van a rendszerben, meg lehetne próbálni alternatív nyelvváltási szabályokat is. Pl. a játékelmélet megközelítése szerint a kalauz a nyelvek népességbeli arányának megfelelő valószínűséggel véletlenszerűen kiválasztott nyelven szól az utasokhoz. Itt is biztosan lesz találat is, mellélövés is, nem feltétlenül rosszabb találati aránnyal mint a fenti rendszerben.

Vagy lehetne napok szerint felosztani a nyelveket: hétfő – német, kedd – francia stb. Ennek az az előnye, hogy amennyiben minden napra anyanyelvű kalauzt osztanak be, az adott nyelven profi megnyilvánulásokkal találkoznánk a vonaton. Ez egyfajta – egyesek szerint talán marginális – szolgáltatási színvonal-javulást jelentene a svájci vasútnál. Ezeknek az egyeseknek viszont én azt mondom hogy a pontosság és a kényelem egy szinten túl már nem termékfejlesztési irány még a vasútnál sem, úgyhogy minden lehetőséget meg kell ragadni, például nemrégiben a gyerekek igényeit szem előtt tartva játszótérrel felszerelt kocsikat állítottak üzembe pont ezen a járaton. A nyelvileg igényes közönség lehetne egy újabb megcélzott szegmens. (Egyébiránt a mostani kétnyelvű kalauzok többségéről könnyedén meg lehet állapítani hogy melyik az anyanyelve, némelyekről még mielőtt megszólal, ilyenkor pl. egy 80-as évekből visszamaradt frizura vagy egy kamionos bajusz biztos iránytűként mutat Németország felé.) Ugyan ez esetben a napi nyelven nem beszélő utasok nem tudnának anyanyelvükön kommunikálni a kalauzzal – még akkor sem ha az történetesen bírja emezt is, mivel napokra le van osztva és minden nap csak az a nyelv van – cserébe viszont kiválaszthatnák hogy melyik napon utaznak, így nem kéne belefutniuk abba a kellemetlen helyzetbe, ami most fennáll, hogy nem tudják, milyen nyelven fognak hozzájuk szólni. Még ha éppen hétvégén is akarnának utazni – ami fix időpont, tehát nem tolható el kalauznyelvi okokból –, akkor is tudnák mire számítsanak.

Összefoglalva tehát kiszámíthatóság és nyelvhelyesség szempontjából vizsgáltuk a lehetséges módszereket. Nyelvhelyességben a napi felosztás nyújt maximumot, amely egyben maximális kiszámíthatóságot is jelent. A kiszámíthatatlanság irányába mozdul a jelenlegi rendszer, és még tovább megy a játékelméletes megközelítés, ugyanakkor mindkettőnél nyelvhelyességi zavarok jelentkeznek.

Amikor idáig ért a sosemvolt megbeszélés a svájci vasútnál, a projektfelelősnek már elege lett a – szerinte – értelmetlen és gyakorlatiatlan elméletieskedésnek, így egy huszárvágással véget vetett a fejtegetéseknek. Hogy megőrizze hivatalosságát és elfogadható érveket hozzon fel, megköszönte a kiváló ötleteket és hozzászólásokat, elmondta hogy érdemes lenne továbbgondolni mindezeket, de – fájdalom – sürget az idő és tanácsadók bevonására sincs keret. Így hát úgy határozott, hogy Fribourgnál legyen váltás és kész, nézzétek meg melyik városoknál húzódik még a nyelvi határ, ott is ugyanez, írjátok bele a szabályzatba, passz.

De az is lehet, hogy megnépszavaztatták.